ExperiDance | Blog | Tanulóink a Vizes VB nyitógála színpadán

Tanulóink a Vizes VB nyitógála színpadán

Büszkék vagyunk Táncakadémiánk növendékeire


Tűrték a próbákat, éjszakázást, hőséget. Nem csak hogy tűrték, de élvezettel tekintettek az előttük álló munkára. Számukra ez több volt munka. Megismerhették, milyen érzés a színpadon állni és több tízezer ember előtt táncolni. A kezdő koreográfiában egyszerre 130 gyermek táncolt a színpadon. A „Duna hangja” a víz gyermekeinek születéséről szól, az ember és a víz kapcsolatát meséli el. Központi szereplője az ősanya, aki büszkén adja át a vizet az embereknek.

A gyermekek tánca után az Aquincum koreográfia a római korba kalauzolt el, amelyben a harcosok erejét a békésen fürdőző nők képe lágyítja. A ritmikus gimnasztika csapat szépsége gyönyörű kontrasztot alkotott a területfoglaló római katonák vadságával. De nem csak a kezdő jelenetben szerepeltek kiemelten, hanem szinte mindegyikben szerepet kapott a gyermeki tisztaság, a tánc őszinte szeretete.

Ők a jövő, ők teremtik meg azt a biztos alapot, ami Román Sándor és az ExperiDance Production egyik küldetése, hogy a néptánc, mely kultúránk gyökere továbbra is fenn maradjon, sőt, szórakoztasson.

Sikereink a biznyíték arra, hogy nálunk nemcsak tanulni, de kamatoztatni és élvezni is lehet a táncot. Csatlakozz te is hozzánk és légy részese sikereinknek, küldetésünknek, a jövőnek!

Jelentkezés ITT